Olajcseren zsírzás

Belsőégésű motorok esetén folyékony kenőanyagként motorolajt használnak. A motorban alkalmazott kenőolajra extrém termikus, vegyi és mechanikai igénybevétel hat. Az üzemórák előrehaladtával az olaj öregszik, savasodik, kenőképessége csökken. Az olajból kivált gyanták, a levegőből belekerült por, a lekoptatott fémrészecskék, az oldódó égéstermékek eliszaposítják az olajt. Ez az iszap akadályozhatja a kenőanyag körforgását. Benzinmotoroknál a tüzelőanyag nagy forráspontú összetevői főként hideg motornál kerülhetnek az olajba, felhígíthatják azt. Diesel motoroknál a nagy légfelesleg következtében az olaj nagymértékű oxidációt szenved, besűrűsödik. Ezt a folyamatot a koromképződés is elősegíti. A vegyi hatások az olaj minőségének folyamatos romlásához vezetnek. A főtengelycsapokon fellépő nagy nyíróerő a kenőanyag szerkezetét károsíthatja, aminek hatására folyóssága megváltozhat. Röviden: a motorolajt számos károsító hatás éri a motor működése során, viszont ezen hatások ellenére szükséges és elvárt, hogy kenő- és védőképességét, feladatait maximálisan el tudja látni a teljes olajcsere-periódus alatt.

Összefoglalva a motorolaj feladatai:

  • súrlódás, kopás csökkentése, kenés

  • képződött hő elvezetése (motor hűtése)

  • fém alkatrészek korrózióvédelme

  • keletkezett szennyeződések eltávolítása, azok lebegtetése (detergens és diszpergens hatás)

  • tömítés (dugattyú és hengerfal között, dugattyúgyűrűk)

  • zajcsillapítás

A Forwell-Kamion Kamionbontó és Szerviz vállalja elsősorban Mercedes Actros MPI/MP1, Mercedes Actros MPII/MP2, Mercedes Actros MPIII/MP3, Mercedes Actros MPIV/MP4, Mercedes Axor, Mercedes Atego, Mercedes Arocs, Mercedes Econic, Mercedes Unimog, MAN M90, MAN F90, MAN L2000, MAN M2000, MAN F2000, MAN TGL, MAN TGM, MAN TGS, MAN TGA, MAN TGX, Renault Midlum, Renault Midliner, Renault Premium, Renault Magnum, Renault T modell, Scania 3-as, Scania 4-es, Scania G sorozat, Scania L sorozat, Scania P sorozat, Scania R sorozat, Scania S sorozat, Volvo FL6, Volvo FL7, Volvo FL8, Volvo FM, Volvo FH sorozat, Iveco Stralis, Iveco EuroCargo, Iveco Trakker, DAF CF, DAF XF, DAF LF sorozat, ÖAF típusú tehergépjárművek olajcseréjét és zsírzását, melyekre teljes körű új és bontott alkatrészellátást biztosítunk.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, hívja munkatársunkat időpont egyeztetés céljából.

 További szolgáltatásaink:

  • Új és bontott alkatrészek értékesítése

  • Kamionok és teherautók szervizelése

  • Biztosítás kárügyintézés

  • Gépjármű adás-vétel

  • Műszaki vizsgáztatás, felkészítés

  • Karambolos javítás

  • Szélvédő csere

  • Fékjavítás

  • Váltójavítás, felújítás

  • Motorfelújítás

  • Fékmérés 

  • Klímatöltés, klímajavítás

  • Egyedi átalakítások (tervezéssel)

  • Olajcsere, zsírzás

  • Általános karbantartás

  • Műszaki mentés

a forwell-kamion kft. elérhetőségei
Sales People
Központi telefonszám
2340 Kiskunlacháza, Alma utca 2.
Telefon: +36 24 535 545
Sales People
Szalacsi Sándor
Alkatrész értékesítő
2340 Kiskunlacháza, Alma utca 2.
Sales People
Gyurcsik Angéla
Irodavezető
2340 Kiskunlacháza, Alma utca 2.
Telefon: +36 24 535 545
Sales People
Király Tímea
Pénzügyi vezető
2340 Kiskunlacháza, Alma utca 2.
Telefon: +36 24 535 545
Sales People
Oroszi Gábor
Ügyfélkapcsolati referens
2340 Kiskunlacháza, Alma utca 2.
Sales People
Gombás Lajos
Ügyvezető
2340 Kiskunlacháza, Alma utca 2.
Sales People
Anyagbeszerzés
2340 Kiskunlacháza, Alma utca 2.
Telefon: +36 24 535 545
Sales People
Porta
2340 Kiskunlacháza, Alma utca 2.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.